Uncategorized
Atomvita IV. – Az Olimpia Vita: “A műtét sikerült, de a beteg meghalt”

Atomvita IV. – Az Olimpia Vita: “A műtét sikerült, de a beteg meghalt”

Az idei évben rendhagyó módon folytatódott Egyesületünk vitasorozata: a JÖSz ez alkalommal a Gyakorlati Diplomácia Társasága társszervezésével, a Budapesti Corvinus Egyetem falai között szervezte meg az Atomvitát. 

Az aktuális, február 22-i epizód, Az Olimpia Vita a magyar közéletnek is fontos mérföldköve volt, hiszen itt ült le először egy asztalhoz Fürjes Balázs, az egyes kiemelt budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos és Fekete-Győr András, a Momentum Mozgalom elnöke. A vita nyitóbeszédét az esemény védnöke, a kétszeres olimpiai bajnok kardvívó Szilágyi Áron tartotta meg, de a közönség soraiban ült Kovács Ágnes, olimpiai bajnok úszó is. Az est moderátora Gundel Takács Gábor volt.

Az Olimpia Vitát meghirdetése óta széles körű érdeklődés övezte mind az egyetemi hallgatók, mind pedig a sajtó részéről. Az előzetes regisztráció megnyitása után már nem sokkal teltházas eseményt több mint kétezren otthonról követték, online élő közvetítésen keresztül.

Teltház az Atomvitán

Az esemény nyitóbeszédében Szilágyi Áron az Olimpiai Chartát idézve emlékeztetett az Olimpizmus egyik alapelvére, mely szerint nem az ember van az olimpiáért, hanem az olimpia az emberért; ennek megvalósulása pedig elengedhetetlen egy hiteles olimpiához. Kiemelte annak fontosságát, hogy a budapesti pályázat vitában is megmérettetik.

Szilágyi Áron, az esemény védnöke

A beszélgetés elején mindkét vitázó fél tíz-tíz percben fejtette ki álláspontját a budapesti olimpiai pályázattal összefüggésben. Elsőként Fekete-Győr András szólalt fel, aki örömét fejezte ki a vita megvalósulásával kapcsolatban. Elmondta, szerinte nincs olyan ember Magyarországon, aki ne örülne egy budapesti olimpiának, mégis kérdéses számára, hogy lehetséges-e egy ilyen volumenű rendezvény átlátható lebonyolítása. Aggodalmát fejezte ki az Agenda 2020 reformprogram hatékonyságával kapcsolatban is, hiszen úgy véli, ez sem biztosítaná az országnak a költségtúllépés elkerülését.

Fürjes Balázs, a Budapest 2024 pályázatért felelős kormánybiztos először is elismerését fejezte ki a Momentum Mozgalom eddigi teljesítménye és tisztességes fellépése miatt, ugyanakkor kiemelte, nem a Momentum az oka az olimpiát övező nemzeti egység felbomlásának. Szerinte a legalapvetőbb kérdés az, hogy Magyarország képes-e megrendezni a játékokat, amely mellett olyan érveket sorakoztatott fel, mint az ország jó gazdasági állapota, a gazdasági növekedés és az államháztartás helyzete. A felmerülő költségekkel kapcsolatban hangsúlyozta, korántsem kell akkora összeggel számolni, mint amekkora vitapartnere állásfoglalásában elhangzott.

Először egy asztalnál

A Momentum elnöke erre reagálva elismerte, az előrehozott beruházások miatt valóban ütemezetten merülnének fel az egyes költségek, de a több száz milliárdos kiadás még így is sok. A kormánybiztos szerint azonban a korábban már említett Agenda 2020 garantálná, hogy az olimpiára készülő létesítményekre valóban szükség van a játékokon, és azokat a későbbiekben is lehet használni, vagy el lehet bontani; másrészt pedig vidéki helyszíneken is lehetne versenyeket rendezni. Az utóbbi érvvel szemben Fekete-Győr András a vidéki nagyvárosok kihátrálását hozta fel.

Váratlan hír érkezett

A vita vége előtt 25 perccel azonban váratlan fordulat következett az addig lendületesen folyó diskurzusban. Gundel Takács Gábor, a BOM újdonsült szóvivője a közönség soraiból  kapott telefonról olvasta fel a hírt, amely szerint Orbán Viktor miniszterelnök, Tarlós István főpolgármester és Borkai Zsolt, a MOB elnöke megegyezett, hogy Magyarország visszavonja a Budapest 2024-es olimpiai pályázatát.