Minden
Sikerek a Kari OTDK Konferencián

Sikerek a Kari OTDK Konferencián

2016. november 7-én került megrendezésre a Kari OTDK Konferencia, melyen két JÖSz-ös társunk is megmérettette magát. Sárhegyi István a Polgári Jogi Szekció kereteiben foglalta össze a közösségi finanszírozás magánjogi aspektusait, Bordács Bálint pedig az ártatlan terhelt elítéléséhez vezető bírói tévedések okait tárta fel a Büntető Eljárásjogi-és Büntetés-végrehajtási jogi tagozat színeiben.

Bálint előadásával továbbjutott az országos fordulóra, csak úgy, mint István, aki ezen felül meg is nyerte a kari fordulót Pj-színekben!

Bálint és István elismerésre méltó teljesítménye mindannyiunkat büszkévé tett, s nagyban hozzájárult szervezetünk hírnevének öregbítéséhez.

Mikor fogalmazódott meg bennetek az OTDK-n való részvétel gondolata?

B.B: Már az előző OTDK után gondolkodtam rajta, hogy érdemes lenne megmérettetni magam, a kezdeti a lelkesedés aztán kicsit alábbhagyott. Idén azonban demonstrátor lettem a Büntetőeljárásjogi és Büntetés-végrehajtási jogi Tanszéken és így újra komoly motivációt éreztem, hogy részt vegyek az OTDK-n.

S.I.: Először harmadévesen találkoztam az OTDK-val, amikor a PJ TDK tagja és a PJ Tanszék demonstrátora lettem. Akkor már többen indultak a felsőbbéves ismerőseim közül az OTDK-n, ahol végül nagyon szép eredményeket értek el. Már akkor eldöntöttem, hogy szeretnék indulni a két évvel későbbi OTDK-n, de ez az elhatározás még tettekben nem manifesztálódott.

Milyen témákat választottatok és miért?

B.B.: Dolgozatom témája az ártatlanterhelt elítéléséhez vezető bírói tévedések okai, különös tekintettel a személyi bizonyítékok téves értékelésére. A téma iránti érdeklődésemet egy tanulmány, illetve az első Be. előadás anyaga keltette fel. Ez a téma rendkívül jelentős, hiszen egy téves ítélet a társadalom igazságszolgáltatásba vetett hitét rendíti meg és mindig aktuális, mivel amíg emberek dolgoznak az igazságszolgáltatásban hibák is mindig lesznek.

S.I.: Az előző tavaszi félévben az egyik Polgári Jogi TDK ülésen a Questor-ügyről volt szó, ahol egy fél mondat erejéig az előadó kitért a közösségi finanszírozásra. Mivel mindig is a közgazdaságtan és a jog határterülete érdekelt, ezért elkezdtem utánanézni ennek a témának és nagyon megtetszett. Végül dolgozatomat a közösségi finanszírozás magánjogi aspektusairól írtam.

Hogyan segíti egy OTDK a diák szakmai előmenetelét?

B.B.: Egy TDK dolgozat megírása csak előnnyel járhat, akkor is, ha esetleg nem jut tovább az Otdkra. A szerző beleássa magát a szakirodalomba, és elmélyíti a tudását egy olyan témában, ami érdekli. Tehát lényegében tudományos munkát végez. Ez egy önéletrajzban természetesen jól fest. Az indulás előnyt jelenthet egy demonstrátori jelentkezéskor is, és végül de nem utolsósorban a tdk dolgozat szakdolgozatnak is elismertethető.

S.I.: Az évfolyamdolgozatok és a szakdolgozat megírásával tudnám azonosítani az OTDK dolgozat elkészítését annyi plusszal, hogy ebben az esetben másokkal mérheted össze kutatásod eredményeit és egy 15 perces előadást is tartanod kell a témádról, ami izgalmas kihívást jelent. Ez egy olyan lehetőség, amikor egy általad választott témában elmerülhetsz és valami újat mutathatsz fel, erre sajnos jelenleg kevés lehetősége van a hallgatóknak, ezért is tudom ajánlani, hogy induljanak el.

Mennyi ideig készültetek a kari fordulóra?

B.B.: Én szeptember elején döntöttem véglegesen az induláskor, így akkor láttam neki a dolgozat elkészítésének is. Szerencsére könnyítette a helyzetemet, hogy már korábban is foglalkoztam a témával így nem teljesen kellett elölről kezdenem. Így összességében körülbelül az elmúlt másfél hónapban alakítottam ki dolgozatom végleges képét, illetve a kari előadásra a prezentációt.

S.I.: A nyár elején kezdtem el komolyabban kutatni a témámat, de a legkeményebb időszak az utolsó két hónap volt. Az ősz során már szinte mindent az OTDK-nak rendeltem alá.

Milyen kihívásokkal találtátok szemben magatokat a felkészülés során?

B.B.: Egy dolgozat megírása sok kutatást olvasást igényel, és ehhez az időt más elfoglaltságok háttérbeszorításával lehet megteremteni. Ez önmagában kihívást jelent, számomra a legkellemetlenebb nehézségek azonban mégis az utolsó napokban jelentkeztek, amikor a szövegszerkesztő program ellenállása miatt többször is egyesével kellett módosítanom a lábjegyzeteim sorendjét.

S.I.: A legnagyobb kihívásra számomra a megfelelő időbeosztás volt. Nagyon nehéz az egyetem és munka mellett időt és motivációt találni arra, hogy leüljön az ember és szabadidejében még kutasson és írja a dolgozatot. Ezt a problémát megfelelő mennyiségű zenével és kávéval tudtam áthidalni.

Mit javasolnátok azoknak akik a jövőbeni indulást fontolgatják?

B.B.: Egy TDK dolgozat megírásánál a jó témaválasztás a legfontosabb, ha ez megvan akkor már sokkal könnyebb lesz mind motivációt, mind megfelelő számú forrást találni, így szerintem erre fordítsanak kellő figyelmet.

S.I.: Azt javasolnám, hogy mindenképpen mérettessék meg magukat, nagyszerű tudományos lehetőség és szakmailag is nagyon sokat fejlődhetnek. A legfontosabb, véleményem szerint, hogy az induló hallgatók olyan témát találjanak, ami napjainkban aktuális, gyakorlati és tudományos haszna is van, illetve  – amin szerintem áll vagy bukik a dolgozat megírása – olyan téma legyen, ami nagyon közel áll a hallgató érdeklődési köréhez.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük