Erasmuson Würzburgban- Bordács Bálint
Harmadév téli vizsgaidőszaka alatt eldöntöttem, hogy a jóval nehezebb tavaszi vizsgaidőszak után szeretnék egy kis pihenőt tartani az itthoni tanulmányaimban elsősorban lelki békém megőrzése végett.
Kézenfekvőnek tűnt, hogy az Erasmus tanulmányút nyújtotta lehetőségek közül válogassak, mivel így megismerhettem egy a hazaitól eltérő egyetemi környezetet és a nyelvtudásomat is fejleszthettem. Végül a német nyelv, illetve a megnyerő Wikipédia képek alapján a bajorországi Würzburgra esett a választásom és a bürokráciával való nemes küzdelmet követően sikerült is elnyernem a két würzburgi Erasmus hely egyikét.
A kiutazás követő első pár nap kicsit nehéz volt, de mivel mindenki új barátokat keresett gyorsan kialakultak a kisebb társaságok. Az egyetem által biztosított egy hónapos intenzív nyelvkurzus többnyire sikeresen készített fel az egyetemi előadásokra, de azért így is idő megszokni az egyes előadók sajátos stílusát. Az órák szabadon látogathatók így mindenki könnyen találhat az érdeklődésének megfelelő tárgyakat. Számomra a legnagyobb élményt a prof. Peter Arnt Nielsen által tartott European Private International Law c. kurzus volt, részben rendkívül nemzetközi jellege miatt – dán előadó, angolul Németországban – részben pedig az önálló feladatok miatt, melyek során a hallgatók maguk dolgozták fel a jogeseteket illetve a könyv releváns részeit, így a kurzusban a közös vita jelentős szerepet játszott. Különösen érdekessé tette az egyes rendeletek elemzését, hogy megalkotásukban maga az előadó is részt vett a dán bizottságok tagjaként. A tanulás mellett szerencsére jutott idő a szórakozásra és az utazásra is, így lehetőségem volt bejárni a környék híresebb városait és tájait.
Bár a félév még nem ért véget, a vizsgák egy része még hátra van bátran mondhatom felejthetetlen élményekkel gazdagodtam és úgy gondolom, hogy akinek van rá lehetősége mindenképp érdemes élnie az Erasmus tanulmányút nyújtotta lehetőségekkel.