Bemutatkozás
A Joghallgatók Önképző Szervezete (JÖSz) az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának és a PPKE Jog-és Államtudományi Karának legfiatalabb jogszakmai szervezete. 2012 februárjában határozta el magát egy csoport elsős joghallgató arra, hogy túllépvén az egyetemi képzés keretein, egymást segítve, önképzéssel bővítik tovább ismereteiket.
A tagok három fő pillérben jelölték meg érdeklődésük központi irányvonalait: a szakmaiság, a jogtudomány mellett a lélek kiművelése iránti fogékonyságnak köszönhetően a művelődés és a szeretetszolgálat is pillér rangú alapértékek a szervezetben.
Szakmaiság és tehetséggondozás jegyében kurzusokat és önképző köröket szervezünk, illetve hallgatóink kutatási projektekben vesznek részt, valamint rendszeresen indulnak különféle tanulmányi versenyeken. Annak érdekében, hogy széles látókörő, művelt felnőttekként kerüljenek ki az egyetemi képzésből, tanulmányi kirándulásokat, múzeum-és intézménylátogatásokat szervezünk tagjainknak. Csapatépítő programjainknak köszönhetően a szakmai közösség mellett egyben baráti közösség is formálódott. Az egymásra való odafigyelésen kívül igyekszünk tenni a kisebb és nagyobb közösségeinkért is szeretetszolgálati munkánk által.
Szervezetünk 2020. óta már szakkollégiumként működik, és ugyanezen évtől rendelkezik kollégiumi épülettel is, amely a Szerb utcában, mindkét egyetem jogi karától csupán rövid sétatávolságra van. Kollégiumi épületünkben kapott helyet a Három Szerb Kávéház, amely nem csak a Szakkollégium programjainak, de egyéb nyilvános közéleti, művelődési programoknak is otthont ad.
Létrejött a JÖSz Intézet, a szervezet mellett működő jogi kutatóintézet, amely lehetőséget teremt a tagok tudományos kutatásban való részvételére, és biztosítja a kiemelkedő tanulmányok publikációját a Jogtudományi Szemlében. A jogi tanulmányok gyakorlatban való alkalmazásához a Studia Pragmatica program is hozzájárul, amelynek keretében tagjaink duális képzésben szerezhetnek tapasztalatot.
Néhány évvel ezelőtt létrehoztuk a JÖSz Alapítványt és a JÖSz Alumnit, mert célunk, hogy a JÖSz-höz tartozás egy életre szóló köteléket jelentsen, és az egykori tagok visszaadják tudásukat a közösségnek. Alumni tagjaink azon túl, hogy kurzusokat tartanak a hallgatóknak, mentori funkciót is betöltenek, így létrejöhetnek kapcsolatok az egyes tagok számára érdekes területen specializálódott alumnusokkal és alumnákkal, a hosszútávú mentori kapcsolatban pedig rengeteg hasznos információval és tapasztalattal gazdagodhatnak.
Szakkollégiumunk nem csupán hallgatói részére, hanem minden, -a társadalmi, gazdasági és kulturális kérdések iránt érdeklődő számára szervez rendezvényeket. Ennek keretében valósult meg 2024-ben immár hatodik alkalommal a JÖSz Nyári Egyetem, amelyről részletes beszámoló a JÖSz Nyári Egyetem menüpont alatt található.
A JÖSz-nek kiemelt célja, hogy más, országon belüli és határon túli joghallgatókkal is kapcsolatokat építsen. Ennek eredményeképpen 2022 őszi félévében kurzust indítottunk a kolozsvári magyar joghallgatók számára, amelynek során három hétvégén keresztül, egyetemi és alumni oktatóinknak köszönhetően a jogászi szakmához szükséges alapvető képességeket és ismereteket sajátíthatták el a hallgatók. A kolozsvári kurzus 2023. tavaszán, immár az erdélyi hallgatók aktív közreműködésével folytatódik tovább.
Introduction in English:
The Budapest-based Institute of Advanced Legal Studies (JÖSz) is a professional community of law students and young lawyers. Created by a group of first-year law students of Eötvös Loránd University, JÖSz aims to enhance its members’ knowledge focusing on self-development, community and critical thinking. Throughout the years, our community has expanded: with a dormitory in the downtown of Budapest, a legal research institute, a foundation and a café, JÖSz has become an important factor in extracurricular legal training. Today, we’re recruiting law students from Pázmány Péter University as well, and created a community of law students in Kolozsvár and Szeged. Our students attend private, small group trainings, participate in academic research projects and regularly take part in various moot court competitions. Membership in JÖSz does not end at the point of graduation – our Alumni play an important role in the educational and mentoring activity of the Institute.