Projektek
Mi az a projektrendszer?
A projektek célja, hogy több tudományterületet összekötve egy adott szektor kérdéseire innovatív válaszokat adjanak, miközben a projektekben résztvevő tagok megismerkednek az adott területtel, megtanulnak csapatban dolgozni és önállóan, neves mentorok segítségével hozzanak létre egy értékes tanulmányt. A félév végén a projekteken dolgozó csapatok a JÖSz Konferencián mutatják be egész féléves munkájukat, a tudományos élet és a munkapiac legnevesebb képviselői előtt.
A JÖSz minden félévben három különböző projektet indít egyenként 15-17 fős projektcsapatokkal. Alapelvünk, hogy a projektek kérdésköreinek a JÖSz minden Tagozatát érinteniük kell, így a civilisztikát, büntetőjogot, közjogot és nemzetközi (illetve EU) jogot is. Természetesen a jogterületek hangsúlyozása az adott projekt témájának megfelelően különbözhetnek (pl. pénzügyi szektort érintő projekt esetében a civilisztika, közjog területe hangsúlyosabb, mint a büntetőjog). A csapatok munkáját a mentorok mellett egy JÖSz alumni tag is folyamatosan figyelemmel kíséri.
A JÖSz célja a projektek bevezetésével, hogy a legmagasabb hozzáadott értékkel rendelkező szellemi terméket állítsa elő interdiszciplináris módon, a XXI. század kérdéseit és szektorait kutatva, ezzel megvalósítva a jövő jogászainak képzését!
A JÖSz jelenlegi projektjei:
1. ADATVÉDELEM ÉS GDPR SZABÁLYOZÁS
A Hogan Lovells szponzorálásával megvalósuló projekt napjaink egyik legaktívabb témájával, az adatvédelemmel foglalkozik. Sokan gondolják azt, hogy az IT fejlődésével az adatvédelem jelentősége egyre fokozódik, ebből kifolyólag pedig nő a kereslet az adatvédelmi kérdésekre választ adó jogászokra.
A projekt keretében a hallgatóknak lehetősége nyílik megismerkedni az adatvédelem jogszabályi hátterével, valamint a lehetőségük lesz a mindennapi élet, és az IT adatvédelmi kérdéseire választ adni. A projekt olyan tudást biztosít tagjaink számára mely piacképes, és túlmutat a jogtudomány területén.
A projekt mentora: Dr. Multas András, Partos és Noblet Ügyvédi Iroda in co-operation with Hogan Lovells International LLP
A projekt Alumni tagja: Dr. Barkai Léda
A projekt szponzora: Partos & Noblet Hogan Lovells
2. A MESTERSÉGES INTELLIGENCIA MA, ÉS SZEREPE A XXI. SZÁZAD TECHNOLÓGIAI FORRADALMÁBAN II.
A tavaszi félév folyamán megkezdett kutatások és vizsgálatok folytatása a mesterséges intelligencia jelenkori társadalmunkra, jogrendszerünkre és környezetünkre gyakorolt hatásáról.
Folytatva a megkezdett munkát, a projektcsapat ezúttal mélyebben merül el a mesterséges intelligencia alapjogi összefüggéseinek vizsgálatában, feltérképezve, hogy milyen kihívások elé állítják és állíthatják a jelen és jövő emberét az egyre fejlettebb és összetettebb algoritmusok. Akárcsak legutóbb, ezúttal is dr. Parti Tamás, a Budapesti Közjegyzői Kamara elnöke lesz a projektcsapat segítségére.
A projekt mentora: Dr. Parti Tamás, a Budapesti Közjegyzői Kamara elnöke
A projekt Alumni tagja: Dr. Kakuk Lilla
A projekt szponzora: Dr. Parti Tamás Közjegyzői Iroda
3. VERSENYJOG A XXI. SZÁZADBAN
A BDO Legal Jókay & Társai Ügyvédi Iroda projektjének keretében a versenyjog és egyéb tudományterületek kapcsolata, illetve a versenyjog jövője kerül középpontba.
A projektcsapat tagjai kutatni fogják a versenyjog és az IT kapcsolatát, különös tekintettel a “big data” fogalmára, illetve az algoritmusok és a mesterséges intelligencia kapcsolatára a versenyjoggal, amely az utóbbi időben többször is foglalkoztatta az Európai Unió Bíróságát.
A kutatás résztvevőinek lehetősége lesz gyakorlati ismereteket szerezni azáltal, hogy az elmúlt évek versenyfelügyeleti eljárásainak határozatait elemezve megismerhetik a versenyhivatal jogalkalmazását. A projekt keretén belül fontos célkitűzés, hogy ezt a gyakorlati tudást a résztvevők arra használják fel, hogy a közeljövő versenyjogi kérdéseit megválaszolják. A projekt résztvevői kutathatják továbbá a Tpvt. új, ámde annál nagyobb jelentőségű módosítását, mely lehetővé teszi a kartellkárosultaknak a kartellezőkkel szemben a kartellezés következtében felmerült károk megtérítését.
A projekt mentora: Dr. Jókay István, LL.M, BDO Legal Jókay & Társai Ügyvédi Iroda
A projekt Alumni mentora: Dr. Bordács Bálint
A projekt szponzora: BDO Legal Jókay & Társai ügyvédi iroda