Nagy sikerrel zárult első kolozsvári kurzussorozatunk!
Három alkalommal szerveztünk kolozsvári joghallgatótársaink számára egész napos előadássorozatot. Az oktatók – egyetemeink tanárai, végzett JÖSz-ös jogászok – a jogászi hivatás szempontjából hasznos ismereteket adtak át a hallgatóságnak, rendkívül sokszínű témakörökön keresztül: volt például vitaszemináriumunk, mediációról, tudományos írásról, technológiáról, retorikáról szóló előadás.
Az első alkalom után vendégül láttuk Budapesten a kolozsvári résztvevők csoportját, ahol kétnapos program keretében mutattuk be nekik fővárosunk látványosságait, illetve a pezsgő pesti életet. Első nap a Parlamentben jártunk, majd a Terror Háza Múzeumba látogattunk el, lazításképpen pedig az Unicum házban vettünk részt egy vezetett túrán.
Az utazásoknak köszönhetően a tartalmas és remek hangulatú órákon való részvétel mellett rengeteg élményt szereztük, érdekes beszélgetésekkel gazdagodhattunk és külhoni barátságokat kötöttünk.
Köszönjük az előadóknak és kolozsvári hallgatótársainknak a részvételt, nagyon jól éreztük magunkat!
Tavasszal folytatjuk!
a program megvalósulásának támogatója: Nemzeti Tehetség Program (Támogató: Kulturális és Innovációs Minisztérium)