Minden
Beszélgetés Dr. Lenkovics Barnabással, az Alkotmánybíróság elnökével

Beszélgetés Dr. Lenkovics Barnabással, az Alkotmánybíróság elnökével

SAMSUNG CSC

A Joghallgatók Önképző Szervezete (JÖSz) kurzusrendszerén belül működő nagy sikerű órák egyike a Gyakorló jogászok kurzusa. A kurzus vendégei hétről-hétre neves jogászok, akik kötetlen beszélgetés keretében mesélnek életpályájukról és szakmai tapasztalataikat osztják meg velünk. A JÖSz tagjai ezen a héten abban a megtiszteltetésben részesültek, hogy Dr. Lenkovics Barnabás, az Alkotmánybíróság elnöke látogatott el a kurzusra, aki családról, szakmáról, az életről beszélt.

Dr. Lenkovics Barnabás 1974-ben diplomázott az ELTE Állam –és Jogtudományi Karán summa cum laude minősítéssel. Az ELTE ÁJK Polgári Jogi Tanszékén 1974-2012. között egyetemi oktatóként, 2000-től egyetemi tanárként dolgozott. Dr. Mádl Ferenc, akkori köztársasági elnök jelölése alapján, 2001-2007. között ombudsmani tisztséget töltött be. Az Országgyűlés 2007-ben az Alkotmánybíróság tagjává választotta, 2015. február óta pedig az Alkotmánybíróság elnöki tisztségét tölti be.

SAMSUNG CSC

Dr. Lenkovics Barnabás elvitathatatlan, kiemelkedő szakmai érdemeire példaként tekinthetünk. A beszélgetés során azonban, nem csak a már korábban is ismert munkásságával, szakmai eredményeivel tett ránk mély benyomást. Annak ellenére, hogy alig másfél órát töltöttünk a társaságában, az óra végén úgy éreztem, hogy a szakmaiság mellett sokat tanultam tőle áldozatról, kitartásról és szorgalomról. Vidéki, paraszti családból származik, a gimnáziumot Nyíregyházán végezte el. Amikor az ELTE ÁJK-ra jelentkezett 180 hallgató nyert felvételt, köztük Dr. Lenkovics Barnabás, aki a legjobb 5 között került be az egyetemre, annak ellenére, hogy volt olyan gimnáziumi tanára, aki közölte vele, hogy sosem fog bejutni… Az egyetemet is hasonló szorgalommal végezte el. Első egyetemi évének karácsonyát a kollégiumban töltötte Budapesten, leginkább a római jog tanulásával.  Az ünnepeket csak két hallgató töltötte a kollégiumban, mindenki más hazautazott. Az áldozat megtérült, hisz január elején ötösre vizsgázott római jogból, majd ezt követően az összes tárgyból, és az évfolyamon egyedüliként, jeles eredménnyel zárta a vizsgaidőszakot. Az első vizsgaidőszak élménye egy volt csak a sok történet közül, amelyeket megosztott velünk, de mindegyik küzdelemről, szorgalomról tett tanúságot. A gimnáziumi és egyetemi évek mellett a jogászként, munkával töltött évekről is ez mondható el. A beszélgetést humora fűszerezte meg, ezzel teremtve közvetlen hangulatot.

„Ars poeticájára” a joghallgatók többsége útravalóként tekinthet miszerint: „ A jog van az emberért, nem az ember van a jogért”. Ezzel a gondolattal zárta az estét, amely sokunk előtt példaként lebeghet majd jogászi pályánk során.

Facskó Anna      

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük