Bevonó tábor

Bevonó tábor

A múlt hétvégén került sor a JÖSz bevonó táborára, amely megkönnyítette az újonnan érkezett tagok beilleszkedését a szervezetbe különböző csapatépítő programok keretében. Táborunk Verőcén, egy erdő közepén, a Csattogó-völgyben volt. A sok eső és a hideg ellenére nagyon jól éreztük magunkat. Az első nap, a finom vacsora után egy művelődési vetélkedőben vehettek részt a tagok, amelyet kötetlen beszélgetések követtek.  Másnap különböző játékokat játszottunk, ahol mindenki jól szórakozott. Nem csak a hangulat volt jó, hanem a nap is végre kisütött, és […]

Új tagjaink köszöntése a Gellért-hegyen

Új tagjaink köszöntése a Gellért-hegyen

A szervezet életében kiemelkedő fontosságú volt az e szemeszteri felvételi eljárás, amit mindannyian – mind az új jelentkezők, mind a tagok – izgalommal kísértünk végig. Idén hét új taggal gazdagodtunk, az ő üdvözlésükre és megismerésükre szerveztük meg a beavató estet. A társaság összekovácsolására és a hangulat oldására különböző játékokat, szórakoztató feladatokat ötlöttünk ki. Az első állomáson székfoglalóval indítottunk de műveltségi kvízzel, különféle ügyességi játékokkal is vártuk új tagjainkat. Az újonnan felvettek az este elején még kicsit félénken mozogtak köztünk, azonban […]

Válsághelyzet testközelben – beszélgetés Pavelcze Lászlóval, a Baptista Szeretetszolgálat veszélyhelyzet-kezelési igazgatójával

Válsághelyzet testközelben – beszélgetés Pavelcze Lászlóval, a Baptista Szeretetszolgálat veszélyhelyzet-kezelési igazgatójával

A JÖSz tagjainak a legutóbbi esemény során lehetősége nyílt találkozni a Baptista Szeretetszolgálat mentőcsapatának, a Rescue 24 vezetőjével, Pavelcze Lászlóval. A Szeretetszolgálati pillér szervezésében másfél órát tölthettünk el vendégünkkel és az Ő felejthetetlen élményeivel. A Rescue 24 olyan félmilitáris mentőcsapat, mely itthon és külföldön mentő, humanitárius és szeretetszolgálati feladatokat lát el. A csapat tagjai olyan szakképzett önkéntesek, akik háborús zónákra, katasztrófahelyszínekre vagy épp a magyar határokra utaznak azért, hogy segítsenek a rászorulóknak. Pavelcze Lászlót sokan neveznék katasztrófaturistának, hiszen életének utolsó 25 […]

Bevándorlás – A Nyugat Alkonya?

Bevándorlás – A Nyugat Alkonya?

A Joghallgatók Önképző Szervezete jó szokásához híven ismét egy szakmai jellegű, nyilvános előadással köszönti az új szemesztert.Ezúttal is olyan téma kerül terítékre, amely nem csupán régóta a szalagcímeket foglalja, de alapvetően meghatározhatja Európa jövőjét. Vagy talán túl nagy szavak ezek? Számos álláspont kering ország és világszerte azzal kapcsolatban, hogy mi sülhet ki a jelenleg is zajló menekültproblémából. Honnan jönnek, miért jönnek, meddig jönnek? Mi a szándékuk, miként viszonyulnak az európai kultúrához és az európaiak miként viszonyulnak hozzájuk? Nógrádi György biztonságpolitikai […]

Szeretetszolgálat Kárpátalján

Szeretetszolgálat Kárpátalján

A kelet-ukrajnai háború következményeként Kárpátalján súlyos gazdasági válság uralkodik, ami a családok megélhetését lehetetleníti el. Ennek hatására a téli vizsgaidőszakban felébredt a bennünk a segítségnyújtás iránti vágy. Első lépéseként adománygyűjtést hirdettünk a JÖSzön belül. Pár héttel később, április 18-tól 19-ig tartó hétvégén három tagunk képviseletében a kárpátaljai Beregszászon és Verbőcön jártunk. A tagok által felajánlott pénzadományokból helyben tartós élelmiszert vásároltunk és azokat kiporciózva, a református egyházközösség közreműködésével 40 rászoruló magyar családnak adtuk át. Tapasztalataink alapján még egy ilyen kisebb ajándékcsomag […]

A magányos cédrus – Csontváry Géniusza

A magányos cédrus – Csontváry Géniusza

A magányos cédrus – Csontváry géniusza egy egyedülálló lehetőség a neves művész életművének megismerésére, amit semmiképpen nem akartunk elhalasztani Júliusban a Csontváry – kiállításon jártunk a JÖSz-szel. A tárlat a budai várban a Honvéd Főparancsnokság épületében található és mindenképp érdemes felkeresnie annak, aki kicsit is érdeklődik a kultúra és a képzőművészet iránt. A kiállítás igen nagy, a tizenhét termen keresztül szinte az összes meglévő Csontváry képet megcsodálhatjuk, sőt még egy külön termet is kialakítottak, ahol a hiányzó, de ismert képek […]

Erdélyi kalandozásunk

Erdélyi kalandozásunk

A tavalyi nagysikerű látogatás után kibővülve, immár 19-en vettük az irányt Erdélyország felé.  Még napfelkelte előtt vágtunk neki autókkal a kalandos kirándulásnak. A táj szépsége mellett pedig fel sem tűnt az út hosszúsága. Megérkezésünkkor kedves vendéglátóink meleg szeretettel és étellel vártak minket Karácsonyfalván. Másnap reggel autóinkkal irányba vettük Brassót, ahol egy délelőtti kulturális sétát tettünk. Itt látogattuk meg a híres Fekete templomot, ami egy várost sújtó tűzvész általi bekormozódásról kapta nevét és egy másikat, ami kelet és nyugat találkozásáról híres, […]